|
Kedves Barátaim,
Amikor a testvérek Kánaán határához közeledtek, elgondolkodtak, mit fog szólni apjuk, ha elkezdik mesélni az élményeiket, és közlik vele, halottnak hitt fia, József él. Biztosan sokkolja majd az örömhír, esetleg nem hallgatja majd őket tovább, de az is lehet, hogy nem hisz majd nekik.
Házaik közelében összetalálkoztak Aser lányával, a szépséges Szerahhal, aki csodásan játszott hárfán.
Megkérték, fogja a hangszerét, üljön le a nagypapája, Jákob elé, és dalban hárfakísérettel mondja el neki, mi történt velük Egyiptomban. Szerah odasietett Jákobhoz, leült elé, és csodálatos hangján magát kísérve hárfán, elénekelte a testvérek történetét, hangsúlyozva, hogy az ő nagybácsija, József él, sőt egész Egyiptom fölött uralkodik. Ezt a néhány sort ismételgette folyton folyvást. „József még él!”
Amikor Jákob már sokadszorra hallotta ezt a mondatot, öröm költözött a szívébe újra, Isten lelke szállt rá újra, és érezte, egyre erősebben, hogy az igazságot hallja.
Jákob megáldja Szerahot, és kéri, újra és újra hadd hallja a csodálatos dalt.
És Szerah csak énekelt és énekelt, és Jákob egyre boldogabb lett, és még inkább érezte Isten közelségét. Közben megérkeznek csomagokkal, élelemmel, József ajándékaival megrakodva a 11 testvér is.
Akkor Jákob felkelt, és meglátta pompás, királyi öltözékben a fiait.
A fiúk tudatják vele, hogy József él, és uralkodik Egyiptom fölött. Jákob megint hitetlenkedik, de csak addig, míg ki nem csomagolják és szét nem osztják József rengeteg pompázatos ajándékát.
Jákob megfürdik, majd magára veszi az ajándékruhákat, és a fejére teszi a turbánt, amit József küldött. 3 napig tartó ünnepséget szervez saját házába Jákob, ahová minden Kánaánban lakót meghív. És találkoznak…
Ennyi a midrás, a többit már a Tóra is leírja.
Igen, ez egy csodaszép történet egy találkozás előkészítéséről…
A kérdés természetesen adja magát: mi az ami igazán fontos nekünk és hogyan készünk rá?
Rabbiként természetesen azt mondom, hogy az egyik legfontosabb zsidó élmény, az érzelemmel és értékekkel teli kapcsolódásunk a saját múltunkkal.
A tanulás (a Tóra, a Misna vagy a vallásjog ismerete) fontos, elengedhetetlen eleme a tudatos zsidó létnek, de nem szabad görcsössé, kényszeressé válnia az ismeretszerzésnek, szabályok betartásának.
Nagyon fontos, hogy figyeljünk a lelkünkre is közben!
A testvérek hárfadallam mellett mondták el a híreket édesapjuknak.
Fontos tudni, hogy hol tartunk lélekben, lekövetjük-e a tárgyi tudásunk bővülését érzelmekkel vagy hideg fővel „csak” gyűjtünk, de nincs lelki intenció és éppen ezért nem szeretettel tesszük, amit teszünk, hanem kötelességtudatból.
A testvérek - József eladásakor - Jákobot sem kímélik; csak hogy bűnüket rejtsék, becsapják, koholt bizonyítékkal alátámasztva azt állítják: meghalt. Nem törődnek azzal, mekkora fájdalmat okoz ez apjuknak.
Évek és évtizedek teltek el, és megtanulták az értékeket. Most már vigyáznak édesapjuk lelkére. Erről szól Jehuda beszéde Józsefhez (lásd előadásom a Rumbach Akadémián @Youtube), aztán a fenti midrás szerint még az örömre is felkészítik édesapjukat Szerahhal.
A nap sem egy pillanat alatt kel fel és az ember sem egy év alatt nő fel, és még Isten is 7 nap alatt teremtette meg a világot. Mert az egészséges fejlődés feltétele: a fokozatosság.
Tanuljunk mi is napról-napra!
Tetteinkben is emelkedjük lépésről-lépésre…
Ez nem másé, csakis a mi döntésünk!
Sábát Sálom!
|
