💗 Milyen érzés várakozni?

Kedves Barátaim,

Hány alkalommal cserélődik ki egy ember?
Mondják, hogy a sejtek hétévente… Ám a Tóra másra tanít bennünket. A magadra fordított pillanatok cserélnek ki és változtatnak meg téged!

A zsidó népnek mindösszesen néhány napja volt erre a változásra, hiszen a szabadság és a kivonulás feltétele egyik az volt, hogy le kellett vetkőzniük a pogány szokásaikat.
Most nem azt kell elképzelni, hogy a héber rabszolgák sorba álltak azért, hogy bálványt imádhassanak, hanem teljesen hétköznapi dolgokat, mint pl. még ugyanazokat a ruhákat hordták, ugyanazokat az ételeket ették, mint Egyiptomban a „pogányok” között.
Ha el akarsz szakadni valahonnan, akkor szakadj el teljesen!

Ám hogyan? Miképpen tudunk változni? Hiszen ezt kellett tenni az őseinknek!

Ám a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a korábbi szokások és azok pszichológiai hatásainak levetkőzéséhez a totális leválás, ez esetben az egyiptomi istenségekkel való kapcsolat megszakítása volt. (Erről egy elég hosszú cikket írtam 10 éve a blogomba)

Bár a zsidó hagyomány nem hisz a horoszkópban, ám értelmezi azokat, és pészáh ünnepe esetén tökéletesen mutatja be a változás útját.
Pészáh a kos csillagképben van. Miért fontos a kos?
Mert a kos volt az az állat, amit minden zsidó családnak – a tizedik csapás előtt – fel kellett áldoznia. Ez eddig egyszerű. Ám az egyiptomiak szentnek és sérthetetlennek tartották ezt az állatot, így minden kost gyilkoló zsidó – az ő szemükben istentagadó bűnös.

Isten üzent: eljött a pillanat, amire várt a lelki és testi szabadságot vágyó nép.
Amikor lépni kell.
Vagy maradni.

A Tóra leírja, hogy zsidó népnek 4 napja volt arra, hogy ezt a bizonyos kost – a feláldozása előtt – megvizsgálja, hogy egészséges-e.
A vizsgálat pár másodperc, ám a várakozás mégis négy nap.
Négy nap alatt kell, hogy megtörténjen az a bizonyos változás a lelkükben.
Rövid idő. Nem 7 év. 4 nap.
Őseinknek négy napjuk volt gondolkodni, merre is induljanak, hogy levágják a kost vagy csodálják a kost…

Mi már tudjuk, hogy a zsidó nép történelme során mennyi, de mennyi csodálatos várakozás volt és van.
Pészáhra várunk a homec elégetésével.
Pészáh után számoljuk az ómert és várunk a Tóraadásra.
Ősszel nagyon várjuk a nagyünnepeket készülünk rájuk. Hogyan? Imával, adománnyal és megtéréssel.
Szóval a kisherceg előtt 3000 évvel már átadtuk a világnak a várakozás csodáját és erejét.

És itt vagyunk mi, 2023-ban.
A kérdésem magától értetődik:
Mi mindig adunk magunknak időt?
Vagy ha adunk, akkor eleget?

Az idő csodás ajándék. A mi testi és lelki felkészülésünket szolgálja.
Ami a miénk, az a miénk.
Egyszerű mondat, ám nem mindenki érti meg a mélységét.
Emberként és zsidóként is.
Minden várakozás felöltöztet bennünket. Ez nem teher, nem nehézség, hanem éppen ellenkezőleg! A várakozás, a gondolkodás, a meditáció felkészít bennünket arra, hogy különlegessé tegyük önmagunkat - önmagunk számára.
A zsidó népet – a néppé válásra.
Az egyént – a szabadságra.
Minket pedig – a holnapra. A döntéseink értékére és az értékeink megbecsülésére.

Sábát Sálom!

Bét Sálom - hazaérkeztél

Dvár Tóra

Kácsor Zsolt

Kende Péter